Azt is írhatnám, hogy amikor elegünk lett a klasszikus romantikus könyvekből. Kivéve E-t, mert ő legszívesebben csak azt olvas. Jane Austen egy fogalom ebben a kategóriában. De ha egyet olvastál mindet olvastad. Nem csak tőle. A klasszikus romantikusnak van egy sémája, amit mindegyik regény követ, és ha egyszerre sokat olvasol belőle megunod. Mint a krimiket. Túl sokat olvastál, ha az első oldal után tudod ki lesz a gyilkos, ebben az esetben ki kivel házasodik össze. Az egyforma stílusú könyvek között jó ha szünetet tartunk, különben csömörünk lesz tőle, és az életbe többet nem akarsz kezedbe fogni klasszikus romantikust.
Szerző: Jane Austen
Cím: Büszkeség és balítélet
Kiadás időpontja: 1813.
Olvasás időpontja: 2014. november
Értékelés: :/
Inkább a feldolgozásokról beszélgettünk sem mint a könyvről, Zs nagy bosszúságára, de nem véletlenül. Én ugyanis először a BBC minisorozatán keresztül ismertem meg a könyvet, és akkor teljesen elvarázsolt. Persze láttam a többit is később, de a könyvet legjobban az adja vissza. Miközben olvastam nekem a sorozatban látott szereplők jelentek meg, bár kisebb módosításokkal. Aztán beszélgettünk még a szereplőkről, határozottan negatív véleményt megfogalmazva Mr. Collins-ról és Mrs. Bennet-ről. A többiekről meg közmegegyezéssel megállapítottuk, hogy felszínesek. Pont. Aztán még a folytatásról beszélgettünk, amit R. A. Collins írt. Mennyire érdekes volt tovább követni a szereplőket és mennyivel jobb, mert nem olyan sablon, mint az eredeti.
Mindezt élvezetessé tette a skype folytonos megszakadása is, szóval eléggé rövidre zártuk a beszélgetést.
Kedvenc idézetek: „A múltat el kell felejtenünk! Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség.”
Kedvenc szereplők: egye fene Mr. Darcy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése